Több mint megdöbbentőnek találom az Eurobarometer egyik újabb felmérésének eredményeit. Eszerint a magyarok beszélik a legkevésbé az idegen nyelveket.

Figyelem, az öreg kontinensen nálunk már csak a britek beszélnek kevesebben idegen nyelvet. De a jól ismert okoknál fogva - akinek angol az anyanyelve az a nyugati világban tuti meg tudja értetni magát - úgy is olvashatjuk a felmérés eredményét: a magyarok vannak a legszánalmasabb helyzetben nyelvtanulás terén.

(Egyébként az angol a legelterjedtebb beszélt idegen nyelv Európában. Minden harmadik európai speaks English. Németül meg csak 12 százalék, franciául 11 százalék.)

Nálunk 30 százalék állította azt, hogy elboldogul legalább egy idegen nyelven. Ebben talán benne van egy kis mellébeszélés is. Nyilván ebben a csoportban vannak azok, akik ismerik a "hello", "fuck", "food", sex" szavak jelentését. Előttünk vannak a portugálok, olaszok, spanyolok. Ami megint érdekes, hiszen a portugálok és a spanyolok azért ha nagyon tagoltan és artikuláltan beszélnek, megértik egymást.

Portugálul a szerelem amor, spanyolul pedig: amor, olaszul meg: amore. A föld portugálul terra, míg spanyolul tierra, olaszul: terra. A sör az egyik nyelven cerveja, míg a másikon cerveza. (Na jó, az olaszul birra.) Az élet egyikül vida, míg másikul szintén vida, a harmadikul: vita.

Annál lehangolóbb ez az egész, mivel ugyebár mi magyarok nyelvi zárványban élünk egy olyan kontinensen , ahol szinte mindenki valamilyen rokonnyelvet beszél a szomszéddal. És még olyan szerencsénk sincs, mint a románoknak, akik ugyan szlávokkal meg finnugorokkal vannak körbevéve, ám nyelvük alkalmassá teszi őket arra, hogy a francia vagy az olasz kezdő nyelvórákon könnyedén tovahaladhassanak. Addig egy magyar gyerek azzal bíbelődik, hogy nem csak három igeidő létezik az univerzumban.

Nem kívánok népnemzeti sirámot írni, hogy jajj de meg vagyunk mink verve e nyelvvel. De két dolog világos: a nyelvoktatásra sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Akinek ez nincs benne a kampányfüzetébe, arra nem is szavaznánk. A másik pedig, hogy igenis van értelme külföldiül írt cikkeket magyarra fordítani. Létszükséglet.

Az online médiának kicsit nehezére esik feldolgozni, hogy a Rita hurrikán akár 3-as kategóriáig is gyengülhet, mire eléri a déli államok partvidékét. Nehéz is visszakozni azok után, hogy csütörtökön szinte mindenhol azt hallhattuk, olvashattuk, hogy a legerősebb, meg hogy már 5-ös kategóriájú, és hogy pusztítóbb lesz, és egyébként is, jobb ha mindenki pánikol, mert pánikban az ember legalább olvas, hallgat, néz, és talán két pánikhír között még a reklámokra is fogékonyabb.

Természetesen - mint általában, úgy ebben az esetben is - érdemesebb a helyi médiát követni, ha módunk van rá. A Houston Chronicle például komplett Rita-dossziéval rendelkezik, olyan hasznos topikokkal, mint például a "Hogyan készüljünk fel?". Ami pedig a háttérinformációkat illeti, a Chron blogot is vezet a történésekről, de az önjelölt újságíróknak is terepet ad erre az alkalomra legyártott Viharfigyelők rovatában. Szitizenzsurlanlizm on dö ran.

Aztán itten van a Rita-fórum is, ahol elsősorban arról megy a szövegelés, hogy túlreagálják-e a houstoniak a Ritát. Ugyancsak blogot vezet a Rita kapcsán a KHOU csatorna 11News című műsora, és a KRIS TV is, Clearly to the point.

A BBC-hez hasonlóan a Chronicle is jobban készül most, mint tette azt a Katrina esetében: kifejezetten kérik is az embereket, hogy küldjék be a hurrikán pusztításáról készült videóikat és képeiket. A blog és a média tehát nem csak az egymás mellett élést, de a kölcsönössséget is tanulgatja.

Az Európai Űrügynökség felvételei:
Rita szeme - Rita 2. - Rita 3. - Rita 4. - Rita 5. - Rita 6

A Critical Mass-t akkor is támogatnia kell minden jóérzésű embernek, ha van autója. Nekem is van, de ettől még nem gondolom, hogy normális dolog az, amit az autósforgalom művel ezzel a várossal. (Talán van olyan autós, aki szerint igen?)

Nézzünk csak végig Budapesten. Ma már majdnem minden családra jut egy autó. A belsőbb kerületekben nyitott ablaknál már nem lehet megmaradni. Nem csak a benzingőzről beszélek, hanem a zajról is. Értsük meg végre, hogy a Critical Mass nem arról szól, hogy a biciklisek a jófejek, az autósok meg köcsögök. Hanem arról, hogy egy élhetőbb városban akarnak élni egyesek.

Ők azok, akik nem elégednek meg azzal, hogy a szomszéd kertjébe átdobják a kimúlt aksit, vagy beledobják a kórház postaládájába az elhasznált elemeket. Az a mennyiségű autó, ami nap mint nap birtokba veszi a várost, nem része a fenntartható fejlődésnek. Nem elégednek meg azzal, hogy a kisgyerekeknek a rákkeltő benzingőzben kell szaladgálniuk, és azt sem hiszik, hogy azért ilyen ez a város, mert nincs teljesen kiépítve a körgyűrű. Egyesek akkor is autóval fognak közlekedni, ha rá kell állni egy autó tetejére. A HÜLYE az, aki ezt nem érti.

A Sláger rádió mocskolódó műsora pedig egyszerű hangulatkeltés, mely az autósok szimpátiájára hajaz. Tudniillik ma már az emberek rádiót elsősorban autóban ülve hallgatnak. Tudják ezt a Sláger Rádió fejesei és műsorvezetői is. Saját bevételeiket féltik, amikor a cangások ellen uszítanak. A biciklis futárok meg remélem tudják mi a dolguk, ha a Slágerhez visznek pakkot, pizzát.

Biciklisek elgázosítására szólított fel Boros és Bochkor

Az Index teljes joggal kérdőjelezi meg az úgynevezett Kontroll Csoport felméréseinek hitelességét. Sajnos az Indexnek nem sikerült kiderítenie, hogy kik állnak a KCS mögött. Én is csak egy olvasótól tudtam meg. A szálak egy egyetemre, azon belül pedig egy szakpárra vezetnek.

Eddig nem kérdeztem utána, hogy igaz-e amit az olvasó levelében állít. A forrás neveket is említ. Az állítólagos agytröszt - most hívjuk csak K. úrnak - és néhány tanár neve is megemlítődik. Az sem igaz tehát, hogy fantomszervezet a KCS, csupán egy lelkes mikrotársaság. Egyébként lehet "felvételizni" is a KCS-ba. Csak a megfelelő embereket és tanárokat kell megközelíteni.
Szórakoztató szociológia:
Belépő a Vasárnapi Újságba
A KCS saját könyve
Az Axel-Springer-ügyről szólnak
A Dunaferr-ügy "elemzése"

A FAZ már meg is találta magának az általunk vasárnap áhított megoldást a német választási patthelyzetre. Egy mondatban úgy foglalhatnánk össze, hogy Németország Jamaika lesz. És itt nem a globális felmelegedésre (vagy a drogliberalizációra) gondolunk.

Hanem arra, hogy a német lap szerint minden bizonnyal fekete-sárga-zöld koalíció van alakulóban, és hát a történelem úgy hozta, hogy a jamaicai zászló is ezekből a színekből áll. A zöld zöldek mellett a sárga liberálisok és a fekete kereszténydemokrata unió borulhat egymásba. Talán.

Álljunk meg itt egy pillanatra. Melyik politikai klubban fogant meg az ötlet, hogy a CDU/CSU zászlaja/színe a fekete legyen? Egyáltalán, van olyan kampánystratéga, aki nem sírja el magát ettől? (Várjuk olvasóink megoldásait.)

A FAZ nem volt rest, és utánajárt, a jamaicai zászlóban vajon a színeknek mi a szimbolikája. A fekete ebben a konstellációban a keménység, a zöld a remény, a sárga pedig a... szépséget.

Ez így is van, persze ha kevésbé átvitt értelmét nézzük: a sárga a napfény (természeti források), a fekete (az emberek viselte teher, nehézségek) és a zöld a földművelést (a jövőbe vetett hitet) szimbolizálja. Összefoglalva pedig: "hiába minden teher és nehézség, ha van remény s a nap is süt még." (fotw.net) Merkelnek legyen mondva.

Ne menjünk el a magyar online média legújabb árnyékra vetődése mellett. A Hampstead and Highgate Express internetes kiadása közölt egy rövidhírt, miszerint megtalálták annak a Petschauer Attilának a földi maradványait, akiről eddig azt hitték, hogy tömegsírba temették. Egyébként róla szól Szabó István A napfény íze című filmje is. Nyilván ennek nagy szerepe volt abban, hogy futótűzként terjedt el ez az híresztelés a magyar portálokon.

Kutatásunk szerint az MTV honlapja volt a leggyorsabb. A Magyar Távirati Irodára (!!!) hivatkozva közölték a hírt. Majd szépen sorban jöttek a többiek. Néhány hírportál nyilván csak azért nem kopizta át a sztorit saját szerverére, mert nem vették észre, nem ismerték fel a "hír" jelentőségét. Röpkutatásunk arra is fényt derített, hogy a híreszteléssel foglalkozó magyar hírportálok többsége tényként állította, amit fent leírtunk.

Akik tényként állították: MTV, hvg.hu, fn.hu, ma.hu, MNO. Szóval ők égtek a legnagyobbat. A többiek odabiggyesztettek egy kérdőjelet a cím végére, vagy belefűzték az "állítólag" szócskát: például a NOL, a Magyar Rádió Online, az Uno.hu vagy a National Geographic Online.

Mire alapozták a hírt? Egy jobbára ismeretlen picike londoni portál hírére, mely egyetlen ember elbeszélésén alapul. A problémák ott kezdődtek, hogy a Blikk, vagyis egy gáz bulvárlap vette a fáradtságot, és utánatelefonált a sztorinak. Rövid kutakodás után pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az egész egy nagy átverés, hazugság, blöff, kacsa. Íme a cikk.

Többen egyébként egyszerűen elérhetetlenné tették korábbi hírüket, ahelyett, hogy írtak volna egy újabb hírt arról, hogy az egész nem igaz, és bocsánatot kérnek az olvasóktól. Talán majd 2078-ban.

Az MTI egyébként ahelyett, hogy felhívta volna a figyelmet arra, hogy korábban hülyeséget írt, inkább update-elte a sztorit, és kiadott egy zavaros bővített anyagot, amiből csak az derül ki, hogy korábbi hírük úgy és annyiban nem igaz. Iszonytató maszatolást vitt véghez az MTI, és ebben parti volt sok online lap. Gáz.

(Nem tudom, hogy azt kérdezzük-e meg a falra hányt borsószemektől, hogy vajh érdemes-e az MTI-ben feltétel nélkül hinni, vagy pedig azt, hogy: vajon a mai hírgyártásban végülis érdekes-e, hogy egy hír igaz vagy sem?)

A választások nem feltétlenül úgy alakultak, ahogy azt a két nagy párt elképzelte. A kereszténydemokraták kifejezetten csalódást okoztak az előzetes várakozásokhoz képest, a szocik meg bebizonyították azt, amit már eddig is mindenki tudott: nincs elég támogatójuk ahhoz, hogy vezetőjük nyugodtak tudjon kormányozni a következő években.

A választás nagy győztese a liberális párt. Messze a várakozásokon felül teljesítettek, és állítólag elsősorban a kereszténydemokratáktól csábítottak át szavazókat. Most tehát a kereszténydemokratáknak ezzel a liberális párttal kellene koalícióra lépniük.

Az aktív tévénézőknek ennél sokkal viccesebb megoldás lenne, ha az esküdt ellenségek nagykoalícióba borulnának, és a két nagy kéz a kézben vezetné az országot. És akkor a szoci fiúk is ránéznének a keresztény lányokra, és vissza. A kormánynak bőséges támogatottsága lenne. Színtiszta politikai örömkönnyek...

Ennél csak eggyel lenne botrányosabb, ha új választásokat kellene kiírni. A legrosszabbra pedig gondolni sem mer ma senki: a korábban bizonyos koalíció-verzióktól élesen elhatárolódó kisebb pártok végül mégis... Merthát a szekérnek mennie kell. Majd a FAZ hétfői száma biztos megírja a tutit, ami így vasárnap éjszaka még senkinek sem juthatott eszébe. Még szerencse, hogy a Financial Times előre megírta, mi fog történni.
Eredmények
Magyarázatok.de
Magyarázatok.com
Vezető 1.
Vezető 2.
Választási slideshow

Anno, amikor elindult a Hírszerző portál, nem írtunk róla. Adtunk egy kis időt, hogy összeszedje magát a kezdeményezés, és elinduljon valamerre az online palettán. Vártunk, csak vártunk, és vártunk. Jött az egyik nap a másik után, és a Hírszerzőre ellátogatva még mindig ugyanazokat az unalmas, száraz, kizárólag önmagáért és önmagának való "politológust", "elemzőt" játszó cikkek vagy épp még unalmasabb sajtószemlék, és artikulálatlan publicisztikai hümmögések.

Gavra Gábor is többet tudott a Narancsban, mint például ilyen leadeket írni: "'Rendkívüli állapot' kihirdetésére kényszerült a Hulladék Munkaszövetség nevű, 11 éve működő civil szervezet, amely másfél éve nem jutott hozzá a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatain elnyert pénzek egy részéhez." Ennél még a Népszabadság belső oldalai is izgalmasabban szoktak kezdődni. Egy másik tévelygő, Seres László meg - a Népszabihoz szokottan - kilométeres publicisztikákat ír a privatizációról, amit még akkor sem olvasnék tovább a harmadik bekezdésnél, ha nem lenne ilyen olvashatatlanul világosszürke a betűtípus.

Sajnálatos, hogy nem sikerült az internetre megálmodni a Hírszerzőt. Az egész vállalkozás, úgy tűnik, csak azért van éppen a világhálón, mert nincs pénz kinyomtatni. Valakik valahol leülhettek volna azzal a céllal, hogy kitalálják a szájtot. Már nem arra gondolok, hogy "legyen komoly, meg legyen bulváros része is, csalinak", meg hogy "a Seresre meg a Gavrára úgyis idejönnek."

Az egész próbálkozás lassan fordul át erőlködésbe, majd vergődésbe.  A külsőre konzervatív, komolykodó, magas hirdetési árakkal keménykedő Hírszerző azonban eljutott eddigi mélypontjára, a következő címadással: "Gyurcsány máséval veri". A publi szempontjából tökéletesen indokolatlan címadásnak szerintünk két oka lehet: egyrészt bekerülni a Hírkereső top 4 órájába (sikerült), a másik: behozni embereket az oldalra, mert baszottul nem tolja már semmi a szekeret.

Harmadik megoldásunk: a szerző érezte, hogy a kutyát nem érdekli a cikke, mely a "magánvállalat árképzéséről" és a rút kormányokról szólogat, a már megszokott se hús, se hal stílusban. A benzinár-sztorit piszkálgató publi végkövetkeztetése egyébként így dörög: "Magánvállalatok üzleti stratégiájába azonban talán nem kellene beleszólni. Ha másért nem, hát azért, mert nincs értelme." Legalább egyszer leírhattad volna a publiban a farokkal való csalánverést, kedves Dávid. Ha már a címadásnál olyan lazán voltál indulatos.

Befújt az ablakon a szél egy mailt. Szétcsapták a bitek a muskátlit. Már a mail fejlécétől is kirázott a hideg. A támogatók közt ugyanis szerepel a MÚOSZ is, ami több mint bizalmatlanná teszi az embert. A lényeg, hogy októberben indul egy csak újságíróknak szóló honlap, Press Only címmel.

Nem elég azonban erről tájékoztatni a szerencsétlen újságírókat, egyből egy kérdőívet is felkínálnak kitöltésre. (Úgy látszik ma ez trendi.) Először arra kíváncsiak, hogy használok-e számítógépet munkahelyemen. Miért, van olyan szerkesztőség, ahol nem használnak? Ja, biztos a MÚOSZ-nál még az írógép a divat, nem a gonosz internetre köthető még gonoszabb számítógép.

Aztán jön a következő kérdés arról, hogy használok-e webkamerát a munkahelyemen. Már hogyne. Rá van irányítva a fejemre, és a főnök szobájába vetíti a képet. Mondanom sem kell, hogy az egyik következő kérdés így szól: "Van-e Önnek internet hozzáférése a munkahelyén?" Hogy a röhejesség csúcsára is elérjünk, azt is megkérdezik, hogy munkahelyemen modem, adsl, bérelt vonal vagy kábel van-é. Már hogyne, betárcsázós modem van, azon löködöm a százmegás fájlokat ide-oda. A főnöknek meg bekötötték az akciós chellót a bőrfotelbe.

Na ezen a pontos vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a MÚOSZ keze van a dologban. Honnan máshonnan származhatnak még ilyen frappáns, időszerű kérdések? A flash-alapú kérdőív azonban nem ereszt, és rákérdez arra, hogy télleg szoktam-e használni az internetet munkámhoz vagy csak az online passziánsz kedvéért kattintok rá a böngészőre. Aztán ismét egy releváns kérdés az újságírókhoz: szokott-e az interneten "hír vagy információ típusú tartalomszolgáltatásokat használni." Kizárt dolog. Csakis a passziánsz.

Manapság egy újságíró nyilván faxon meg levélen érdeklődik, és könyvtárból tudja meg, hogy hányan laknak Washingtonban. A faszság netovábbja csak most következik: "szokott-e filmet, zenét letölteni". ÁÁÁ, dehogyis, az illegális, és az újságíró erkölcsös, úgyhogy már hogy képzelik.

Aztán jön egy olyan kérdés is, hogy az online médium hatóköre: "nemzetközi, országos, regionális, városi". Igen, az online médium megáll a város határánál és fejbe lövi magát. A budakalásziak meg szívják a fogukat, hogy őhozzájuk ez a városi internettartalom csak nem akar eljönni.

Egyszerűen nem vagyok képes lezárni ezt a bejegyzést, mert jön a következő kérdés: "Előfordult-e Önnel, hogy el szeretett volna menni sajtótájékoztatóra, de végül mégsem tette?" Ezen a ponton már zokogok.

Többször is nyomatékosítottuk már ehelyütt: a Google feltett szándéka, hogy bebújjon a bőrünk alá. Lassan ott tartunk, hogy többen fogják utálni a Google-t, mint a Microsoftot. Jöhetne már az első Linux-keresőmotor, hogy helyére tegye a fejekben a frontvonalakat.

Legutóbb a Google blogkeresőt fejlesztett le. A Google BlogSearch egyértelműen a Technorati sikerének letörését célozza. Emlékszünk még? Nemrégiben a Google ócsárolta a blogokat, és be is lengette, hogy ki fogja tiltani a megbízhatatlan és léha e-naplókat a hírkeresőjéből. Mert csúnyán rálicitálnak az olyan fontos és tekintélyt parancsoló tartalmakra, mint a Hindustan Times vagy a New York Post.

Most meg ezzel hízelegnek, dörgölőznek: "Google is a strong believer in the self-publishing phenomenon represented by blogging, and we hope Blog Search will help our users to explore the blogging universe more effectively, and perhaps inspire many to join the revolution themselves."

Mondjuk azt nem sikerült kideríteni, hogy kitől kapja az indexeket a Google. A HH-t és bejegyzéseit mondjuk megtalálja a cucc, bár a bloggerek arra panaszkodnak, hogy viszonylag kis adatbázissal operálnak a Technoratihoz képest. Persze. De a pénz öl.

E. J. Dionne-nál a minap elszakadt a cérna.  Le is írta gondolatait arról, hogy a Katrina hurrikán miként vetett véget az úgynevezett Bush-érának. Mindez nem lenne annyira lényeges, ha a kérdéses cikk nem a Washington Post oldalán díszelegne. A kérdést általánosságban tegyük fel úgy: egy mai demokráciában mitől bukik meg egy vezér?

Sorolhatnánk a válaszokat: mert hiteltelenné válik a választók szemében, mert nem teljesíti választási ígéreteit, mert botrányba keveredik, mert rávetül a gyanú árnyéka. Az ilyen válaszokat mamár csak politológusok pöfögik, ami nem olyan nagy baj, mert ők mindig is ilyeneket hangoztattak. Nem csoda, ezt tanulják és tanítják. (A politológusi magyarázatok egyébként is kizárólag arra alkalmasak, hogy elhitessék velünk: ami történik, annak egyszerűen leírható racionális okai vannak. Mert mi lenne a politológiával, ha a világot az esetlegesség és az érzelmi hullámzások mozgatnák. Haha.)

A "Bush-érának" ugyan mit árt mostani imidzse, mely szerint nem csak a külső ellenségtől nem tudja megvédeni magát az Egyesült Államok, hanem egy természeti katasztrófa kárait sem képesek mérsékelni. Michael Moore filmjét, a Fahrenheit 9/11-et nemrégiben adta a magyar tévé. Aki látta, értheti, hogy a 2004-es elnökválasztást megelőző Bush-ellenes kampányok miként segítették hozzá az elnököt az újraválasztáshoz.

Moore populizmustól és csúnya ferdítésektől sem mentes ellenpropaganda-filmje oly annyira hatásos, hogy majdnem republikánussá lettem a film végére. A Washington Post publicistája nem követ el ekkora hibát, de egy picit kisebbet igen: abból indul ki, hogy az emberek kombinálnak, érvelnek, mérlegserpenyőkkel operálnak, mikor arról döntenek, kire szavazzanak.

Már az egyszeri választó is tudja, hogy szavazatát sokkal inkább az érzelmek, a megszokás, az ellenség démonizálása és bizonyos ideológiai elemek misztifikálása sodorja el a szavazófülkéig. Odabent meg egy csöndes, üres iksz kerül a papírra, és azzal annyi. Olyan ez, mint mikor életünk nagy kérdéseiben döntünk: csak látszólag vagyunk megfontoltak, valójában meggondolatlanok vagyunk, és pillanatnyi elhatározásunk függvénye, hogy bevállalunk-e valamit.

Busht nem lehet újraválasztani, a probléma nem is ez. Az alapvető kényelmetlen érzés abból fakad, hogy nem tudjuk megmondani, egy Watergate-botrány miért nem elegendő egy politikus bukásához. A másik oldalon meg ott a Clinton-botrány. Nem Gyurcsány és Orbán között folyik az igazi verseny.

Kevin Sites igen ismert blogger. Alaptulajdonsága, hogy Irakban a hot zone-ból közvetíti az eseményeket. A Yahoo érezte a lehetőséget ebben a fajta tartalomszolgáltatásban, ezért meg is vette kápéra a blogger-újságírót, aki ezentúl maga a hotzone.yahoo.com. A videóriportok szeptember 26-án indulnak.

Jólértesültek szerint a Yahoo nem a tartalmat kereste, hanem igazából egy egyre növekvő hirdetői igényt próbál kielégíteni: az online videóhirdetések köré akar eladható tartalmakat passzintani. Persze miért ne legyen ez a célja, ha egyszer olyan embereket talál meg magának, mint a Koszovót, Afganisztánt vagy Irakot is megjárt újságírót, aki ráadásul kifejezetten szereti is alkalmazni az új média lehetőségeit.

Sites blogjai, videójai, képei eddig a nem-hivatalos tudósítás védjegyei voltak. Kérdés persze, hogy a Yahoo égisze alatt képes lesz-e ugyanezt ugyanilyen színvonalon folytatni. Annyi bizonyos, hogy az az édes "nem-hivatalos" jelzőt elfelejtheti a blogger. Még akkor is, ha tudjuk, már blogja mellett a CNN-nek és az NBC-nek szórta tudósításait.

Akkor még el lehetett intézni az egészet egy távolságtartó szöveggel: "Kevin Sites is a freelance solo journalist currently on assignment for NBC News in Asia, but this site is a personal website not affiliated with or funded by NBC News." A Yahoo alatt mindez már csak édes múltidő, melyet egy másfajta (talán édesebb) jelenért ad fel.

Nem létező földek problémái

Szakmai ötperc következik. Van-e az Indexnek egységes irányelve a szövegtördelésre vontakozóan? Nem mintha fontos lenne, csak kicsit kusza dolog, hogy a rövidhírek között egyszer egy tördeletlen szövegfolyamot kapok, másszor egy kettétördelt szöveget, harmadrészt pedig egy mondatonkénti tördeléssel találkozom.

Nagy általánosságban elmondható, hogy az Indexnél a nagyobb lélegzetvételű cikkeket tördelik (ritmusosan, két-három mondatonként), a rövidhíreket pedig nem. Többnyire. És éppen mintha mostanában kezdtek volna átállni a rövidhírek tördelésére. Nem mintha egy rövidhír esetében különösebben számítana ez az egész. (De azért egy egységet irányelvet illenék tartani.) Annál inkább a nagyobb anyagoknál.

Felhasználói oldalról nézve a neten már 1 flekknél hosszabb anyag is sokkal fárasztóbb tud lenni, mint kinyomtatott formában. Hát még ha az anyag tömött sorokban tárul elénk. Törd!

Az elmúlt hetekben a podcasting-jelenség bevizsgálásával töltöttem szabad másodperceimet. Mielőtt valaki megkérdezi, hogy mi az a podcasting... A podcasting olyan, mint a tévénél a ShowView: nem jó semmire, de ha elméletileg nézzük, rohadt hasznosnak is tűnhet.

És ezzel így vagyunk még akkor is, amikor kipróbáljuk. Podcastinghoz általában két dolog nagyon kell: podcast (letöltésre váró hangfájl; geneológiailag: pod+broadcasting) és mp3-lejátszó. Mondjuk iPod alatt az egész úgy néz ki, hogy rákeresel az adott digitális rádióadás, hangfájl xml-jére, majd azt megeteted az iTunesszal, és végül: napi rendszerességgel rákötöd az ipododat a számítógépre. Ha jók a beállítások, akkor a podcastok rápotyognak az mp3-lejátszóra, automatikusan.

Nos, hogy ne csak az elméleten köszörüljünk, íme a majom (a példa): belecsaptam a lecsóba és érdekesnek tűnő rádióadásokra kötöttem rá magam. Azaz, felszippantottam podcastjaikat lejátszómba. Elsődleges, másodlagos és utólagos tapasztalat: podcastokat ma olyan emberek csinálnak (és itt csak a profikról beszélek), akiknek nincs ismerősük a Tilos Rádióban, szeretik a hangjukat vagy a nőjük/pasijuk cédéit, illetőleg annyira újságírók akarnak lenni, hogy az már embertelenül szívszaggató.

A podcasting részemről bekerült a betamax-dat-minidisc serpenyőbe. Süssük őket jó sokáig, majd ha már agyonégtek, tegyük közszemlére őket. Hadd lássa mindenki: vannak brilliáns ötletek, melyek oly annyira használhatatlanok is tudnak lenni, hogy attól elered az eső.

És hogy ne csak csúf dolgokról írjunk: a podcasting értelme az lenne, ha jó rádióadásoknak lenne saját podcastjuk. De nincsen. Miért nincs? Én például követelném, innen is, hangosan, hogy Bosi Tune-in-jának LEGYEN podcastja. Nem felejteném el meghallgatni. Big up!

Ma, szeptember 11-én nehéz volt olyan brit blogot találni (kis csúsztatás, uupsz), mely ne a Times cikkével foglalkozott volna. Az írás arról szól, hogy a Blair által kinevezett tanácsadók azt javasolják, hogy a Holokauszt Napját nevezzék át a Népirtás Napjára. Miért? Mert szerintük az előbbi megnevezés kirekesztő a muszlimokra nézve.

Az egyik megszólaló szerint a Holokauszt Napja azt üzeni, hogy a nyugati életek értékesebbek, mint a nem nyugatiak. Miért? Talán a Britanniában élő muszlimok nem tartják magukat nyugatiaknak?

Minden bizonnyal a tanácsadói tanácsból nem lesz semmi, de azért érdemes egy újabb pillanatot, így szeptember 11-én elidőzni afölött, hogy az európai muszlimok vajon helyes politikát folytatnak-e, amikor a londoni terrrormerényletek utáni légkörben a holokauszt emléknap "kirekesztő jellegéről" beszélnek.

A mai napig nem egészen világos, hogy mi lesz a módja az európai muzulmánok integrálódásának. Annyi bizonyos, hogy egyetlen integráció sem megy feszültségmentesen, de fölösleges indulatkeltésre nincs szükség. Főleg az új terrorizmus évtizedében.

Tisztában vagyok vele, hogy nem ember, aki nem ír a benzinárról, meg hogy a szemét kormány meg a szemét New Orleans-iak jól összefogtak és újfent kisemmizik a jóravaló embereket. Már készültem éppen még egy hétig nem írni semmit, amikor befutott a brit Nemzeti Archívum egyik, majd másik aktája.

A második világháború idején járunk. A brit titkosszolgálat pedig több náci szabotázsakciót is lefülelet. Ragadjunk ki két példát. Az egyik egy csajkába rejtett bomba. A másik pedig egy ennél már bonyolultabb szerkezet: a csokitáblába rejtett robbanószer, mely a tábla eltörésekor aktiválódik.

Egy másik sztorink is van. Az első világháborúban a britek mintegy ötmillió kitüntetést listáztak. Történetünk pedig IV. Taffyról szól, aki a walesi ezrednél szolgált. Bajtársai pedig nemes egyszerűséggel csak az Ezred Kecskéjének csúfolták. Taffy 1914 augusztus 13-án lépett francia földre, majd itt is szolgált az Ypres-i és gheuveldti ütközeteknél.

A kitüntetéshez kapott medálkártyájából pedig az is kiderül, hogy 1915 januárjában halálozott el. Ha még nem mondtuk volna, Taffy valóban egy kecske, oly annyira, hogy a brit királyi nyáj tagja volt. A katonák pedig kabalaként használták az állatot a fronton. Íme a róla és kitüntetéséről készült fotó.

És ha már túl vagyunk a sokkon, beszéljünk arról is, hogy mit adtak nekünk a rómaiak, uupsz, illetve az internet. Az Európai Űrügynökség nemsokára felbocsátja az első olyan műholdját, melyet Európaszerte 23 (!) egyetemi csoport hozott össze az interneten keresztül.

Mindezt az Európai Űrügynökség ernyője alatt sikerült megvalósítani. Ez a kezdeményezés nem csak egy újabb nagyszerű technológiai fejlesztés, hanem mintapéldája is annak, hogy működhet valami a kooperáció és a közös cél égisze alatt. Mondjuk egy közös agrárpolitikában lehet, hogy nem nehezebb megegyezni, mint működő high-tech műholdat felküldeni Föld körüli pályára. Bár, ki tudja. Az iskolabezárás se egyszerű.

Van az a bizonyos információs sokkhatás, ami az ember például akkor éri, ha mostanában a GoogleNews-ban véletlenül arra a szókapcsolatra bír rákeresni, hogy New Orleans. Összesen 145 ezer találat. (Katrina = 231 ezer találat) Nem rossz. És akkor még nem említettük a blogszférát, legalábbis annak angol nyelven íródó részét. Milliós bejegyzésáradat.

Amikor arról beszélünk, hogy internetezünk, akkor gyakorta annyit teszünk, hogy keresőmotorokba pötyögünk kulcsszavakat, valamint jól bejáratott weboldalakra látogatunk el. Az információ eredeti jelentése szerint (to inform), formába önt, környezetbe ágyaz, kontextusba helyez. Az információ tehát elvileg az, ami segít eligazodni egy adott témában. Ehelyett az "információs társadalom" embere egyre gyakrabban hajlik az "információ kontra valóság", "információmorzsák", "infotainment", "információáradat" kifejezések használata felé.

Végül is miért van a tv2 híradója utolsó blokkjában rendre egy aranyos állatos sztori? Mert fontos, hogy a San Sebastian-i állatkertben tigriskölykök születtek? Nem, azért, hogy aranyos pici állatokat láthassunk hírnek, információhordozónak álcázva. Talán ugyanez az infosokk érhette el Krizsó Szilvit is, aki az Estét kezdetben - hazai körülmények közt - felkészülten, bátran vezette, de mára már megelégszik azzal, hogy a behívott politikusnak kvázi felolvas egy hírt, majd megkérdezi: "önnek erről mi a véleménye?" Majd hagyja, hadd beszéljen a kiszabott 10 perces időkeret végéig, aztán elköszön, de előbb még felkonferálja a San Sebastian-i állatkert tigriskölykeit.

Elhatalmasodó negentrópia...

Eljött az idő arra, hogy Mitnyan György magába nézzen. Nem elég, hogy rajtunk röhögött az egész világ, miután a polgármesteri hivatal nő dolgozóit szerette volna jótestűekre és rossztestűrekre osztani, most tovább fokozza a fokozhatatlant.

Mitnyan úr mindezek ellenére úgy látta jónak, hogy felszólítsa a Fővárosi Közgyűlést a dress-code elfogadására. Mert szegény Mitnyannak el kell tűrnie a szerinte szakadt és extrém kinézetű hivatalnokokat. Mindehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy szerintünk meg Mitnyan úr javaslata extrém, és ugyancsak szerintünk: az az öltözék, melyet az Estének adott interjúkor bírt viselni, több mint gusztustalan.

Ez a véleményünk, ezért indítványozzuk, hogy Mitnyan a jövőben kizárólag lila, fülig érő zakóban és szélesvásznú napszemüvegben jelenhessen meg a tévé előtt. Továbbá szeretnénk, ha a közgyűlés elfogadná, hogy a szexista, valamint puszta ízlésre vonatkozó beadványokat többé ne lehessen benyújtani. Senki sem szeretné ugyanis, ha Mitnyan György öltöztetné, hát még ha a lábát stírőlné. Annyi. Felhívjuk a fővárosi Fidesz figyelmét, hogy ha labdában akarnak rúgni 2006-ban, mindenképpen fontolják meg, hogy ilyen színvonalú politikusokkal kívánnak-e mutatkozni. A fővárosi nők nevében, könyörgünk érted, józan ész!

A férfiszépség bemutat

Minden újságolvasó, tévénéző találkozott már híradásban vagy újságcikkben olyan megfogalmazásokkal, hogy "többek szerint", "sokak szerint", "sokan úgy vélik", stb. Ez a megfogalmazás bizonyos esetekben egy elég konkrét újságírói vagy szerkesztői gyakorlatot takar. A módszer a következő: a cikk vagy híradás készítője beszámol egy történésről, ám a beszámoló önmagában nem írja le elég egyértelműen az adott történés valódi okát. Az újságíró nem írhatja le, hogy valami márpedig így és így van - mivel ez márcsak jogilag is támadható -, ezért inkább hivatkozik egy meghatározatlan és homályos common sense-re: a "sokakra", a "többekre". Így a cikkbe nem az kerül be, hogy "a politikus nem mond igazat", hanem az, hogy "többek szerint a politikus által elmondottak nem fedik teljesen a valóságot."

Gyakorta találkozunk ezzel a megfogalmazással akkor, mikor valamilyen kényes vagy nem bizonyítható állítást kellene tenni bizonyos emberekkel vagy kijelentésekkel kapcsolatban. Így olvashatunk olyanokat, hogy "Az Európai Unió jelenét és jövőjét sokak szerint nem az országok, hanem a régiók határozzák meg." "A sokak szerint rasszista írás egy kerületi MIÉP-es lapban jelent meg." "[K]ötelességének érzi, hogy szót emeljen a többek szerint rasszista indíttatású támadás ellen." "[A] kioldott hőgránátok sokak szerint tűzet okozhatnak odalent." "[S]okak szerint sérti Izrael állam zsidó jellegét." "Egyesek szerint azonban a per hátterében politikai okok húzódnak meg."

Magáról a "többek szerint"-effektusról vélekedhetünk úgy, hogy
(1) kódoltan a common sense-t (a vélt közvélekedést) közvetíti az olvasó felé, de vélekedhetünk úgy is, hogy
(2) egy nem hivatalos információt akarnak megosztani velünk, és persze gondolhatjuk úgy is, hogy
(3) az újságírói magánvélemény jelenik meg ebben a formában.

A Metblog New Orleans-i szekciója az elmúlt napokban természetesen a Katrina hurrikán és a média kapcsolatával foglalkozik. Az egyik blogger (Richard) - maga sem tudja, miért - a FoxNews, vagyis a hivatalos amerikai jobboldali szócső adását nézte. A hurrikán pusztítása kapcsán a neokon megmondóemberek abban a szellemben beszélgettek, hogy ugyan miért kellene ezeken (értsd: New Orleans-iakon) segíteni. Nem kell veszélyes helyen élni, és akkor nem bassza szét a hurrikán a városodat.

Akkor hol éljünk? Talán Floridában, ahol még több a hurrikán; Kaliforniában, ahol földrengés és erdőtüzek pusztítanak; Kansasben, ahol tornádók söpörnek végig; esetleg New York City-ben, mely a terroristák célpontja? - így a blogger riposztja. Chris Martel bejegyzése is legalább ennyire tipikusan írja le a média és a katasztrófa viszonyát. (Picit nekünk, magyaroknak is ismerős lesz.) Szóval ő azt elemzi, hogy a nagy kábeltévék a Katrina megérkezésekor a szokásos blőd műsoraikat szórják. Milyen érdekes, hiszen az ázsiai cunami idején ugyanezek a tévétársaságok élő háttérműsorokkal jelentkeztek. Ha a katasztrófa a szomszédban van, az nem olyan érdekes?

És akkor még egy perspektíva a Boston Globe tolmácsolásában: "A hurrikán, mely tegnap betört Louisianába, az Országos Időjárásszolgálattól a Karina becenevet kapta. De a valódi neve: globális felmelegedés." Ez a másik hot issue. Nem az Egyesült Államokról beszélnénk, ha nem jelennének meg rögtön tucatjával olyan cikkek, kommentárok, bejegyzések, melyek azt firtatják, hogy Isten küldte-e a Katrina hurrikánt? Persze érvek valahogy mindig találtatnak Isten jóságosságának bebiztosítására. A Jelenések könyve mondjuk a másik oldalnak is ad elég muníciót.

Ebben a vitában nem szeretnénk kimondani az utolsó szót. A legkonzervatívabb keresztény blogokban olyanokat is olvasni, hogy a New Orleans-iakat Isten ezzel a hurrikánnal büntette meg, amiért szégyentelenül, világias hedonista módon élnek. Vajon minek a bűne a nemzettestvérekkel szembeni előítélet és a szolidaritás teljes hiánya? És végül egy megdöbbentően aktuális cikk a Houston Chronicle 2001 január 12-ei számából. Világvége forgatókönyv New Orleans-ben.

Volt néhány kérdésünk az origóval kapcsolatban, gondoltuk fel is teszünk közülük néhányat a legilletékesebbnek, a portál főszerkesztőjének. Weyer Balázzsal az origó színéről, szagáról, a multimédiás tartalmakról, a legális letöltésről és a véleményműfaj negligálásáról is beszélgettünk. Nem mondom, olvasni kicsit hosszú, de azért ritkaságnak számító alkalom...
 
- Voltak akik azt várták, hogy amikor a Matávból Magyar Telekom lett, az origo is vált a rózsaszín-szürke színvilágra. Mennyiben érintik az origót a telekomos változások?
- Akik ezt várták, alulbecsülték a cégcsoport realitásérzékét és versenytudatosságát. Az origót elsősorban azáltal érinti a márkaváltás, hogy azzal egyidőben elindult a t-online.hu portál, amely jelentős részben az origo hét éves története során felhalmozott tudásra, kapcsolatrendszerre és know-how-ra alapozva jött létre és ebben számos origós szakelem is közreműködött.

- Bár ebből nem tudtuk meg, mi a cég "realitásérzéke", "versenytudatossága"... Olvasói oldalról úgy tűnik, mintha a hírszolgaltatás felől inkább az "egyéb" szolgáltatások felé lépett volna el az origo. Gondolok itt a Tékára vagy a Zeneáruházra...
- Ebben van igazság és nem is véletlen: tudatos fejlesztés eredménye. Az a meggyőződésünk, hogy ez a lába a magyarországi tartalomszolgáltatásoknak még hiányzik, márpedig középtávon ezek lesznek a növekedés motorjai. A t-online.hu indításával azonban ezek a szolgáltatások ott már masszívabban tudnak megjelenni, ami lehetőséget teremt az origo arculatának egységesen tartására. Visszatérve a realitásérzékre és a versenytudatosságra: médiaterméknél a márkaváltás sokkal kockázatosabb ügy, hiszen ott a márka nem kis részben maga a termék, így a márkaváltás egy olyan éles versenypiacon, mint az origóé, ésszerűtlen kockázatot jelenthetett volna (bár komolyan szóba sem került).

- Nekem tetszett volna a rózsaszín címlap, viszont az albumonkénti több mint 3000 forintot, dalonkénti 350 forintot sokallom, és gondolom nem vagyok egyedül. A Téka meg videóstreameket ajánl, de ki néz végig egy filmet egy kis ablakon át, a monitor előtt? Ha jól értem, amit mondasz, az origo hírszolgaltatása igazából a multimédiás tartalmakhoz kezd igazodni, merthogy onnan jön a pénz. A bannerhirdetéses, oldalletöltéses gondolkodásnak lealdozóban van?
- Félreértettél, de megpróbálom elmagyarázni. Az origo hírszolgáltatása, amely sosem volt tisztán csak az - gondolj a Freemailre, a fórumokra, a chatre -  nem gyengül, sőt, továbbra is nagyon fontosnak tartjuk. Továbbra is elsősorban az úgynevezett szerkesztett tartalmak vezérlik a hirdetési bevételt. A banner továbbra is az egyik legfontosabb hirdetési forma, de a hirdetők egyre gyakrabban keresnek különleges megoldásokat. A hírszolgáltatást próbáljuk kiegészíteni multimédiás elemekkel (meccstudósításhoz gólösszefoglaló, koncertajánlathoz videóklip), egyszerűen azért, mert a technológia ma már lehetővé teszi és az olvasóknak jó. Ennek azonban a fizetős szolgáltatások indításához csak annyi köze van, hogy azok is multimédia-alapúak és szélessávú hozzáférést igényelnek, így ezeknél is a szélessáv elterjedése hozta el azt a momentumot, amikor érdemes volt bevezetni őket. A zeneáruház vagy a filmek árazását elsősorban a jogtulajdonosoknak és a közös jogkezelőknek fizetendő díjak mozgatják, itt nincs nagy mozgásterünk, de számítunk rá, hogy az árak lejjebb is fognak menni és átalánydíjas megoldások is elképzelhetők középtávon. Ennek ellenére szerintem amíg olcsóbb egy album itt mint a lemezboltban - márpedig az -, addig nem értem, hogy miért kellene drágának titulálnunk.

- Talán azért, mert akkor sokan maradnak a BitTorentnél vagy a DC++-nál, és nem lesz olyan vonzó a legális letöltés. A másik dolog, ami legalábbis nekem eszembe jut az origóról, hogy kényesen kerüli a vélemények megjelenítését. Nincs publicisztika rovat, a riportok is megmaradnak inkább a tudósítások szintjén. Ez így marad a jövőben is?
- Az ingyenességgel valóban nehéz árversenybe szállni, de azért az internetezők egy jelentős hányadának számít a legalitás és nincsenek a technikai tudatosságnak azon a fokán, hogy ezeket a klienseket használják. Ennyi erővel az Adidas-bolt is bezárhatna, hiszen a kínai piacon kiváló hamis Adidasokat lehet kapni.
Az origo valóban kerüli az újságírói véleményműfajokat. Ennek két oka van: az egyik, hogy nagyon vigyázunk az elfogulatlanságra, amit az ilyen műfajok a percepció szintjén képesek rombolni, másrészt már az induláskor azt tartottuk, hogy az internet abban is különbözik a nyomtatott sajtótól, hogy itt technikailag lehetséges, hogy bárki elmondja a véleményét, így nincs szükség hivatásos megmondóemberekre (amilyenek egyébként az induláskori csapatból részben mi is voltunk valamikor).

- A BitTorent-Adidas párhuzam azért kicsit sántít szerintem. A BitTorenten pont ugyanazt a fájlt kapom meg ingyen, amit ti pénzert árultok, míg a kínain nem ugyanazt a cipőt kapom meg, mint a szakboltban. Oké, tehát az origo nem fog belefolyni a vélemenyformálásba, viszont te például kivétel vagy. A tilosos szereplésedre gondolok...
- Azért az átlagfelhasználó számára jár minőségi előnnyel a legális letöltés használata. Garantált a minőség (bitsűrűség), könnyebben megtalálja, nem kell sorban állni, és a tagek is biztosan jól vannak kitöltve, biztosan nem vírusos, stb. Ennél nem feltétlenül nagyobb a különbség az esetleg ugyanúgy Kínában gyártott valódi és a hamis sportcipő között. A saját szereplésem a Tilos Rádióban semmilyen viszonyban nincs az origóval, bár ott sem szoktam politikai véleményt kifejteni.

- Többször írtam már az origo tartalomkezeléséről is, így például arról, hogy eseteként az Itthon rovatotok vezető anyagainak jelentős része a Népszabadságból átvett anyagokból áll. Van valamilyen megállapodásotok velük?
- Nincsen. Sosem veszünk át teljes anyagot, többnyire összefoglaljuk a tartalmát és többször is megemlítjük benne a forrást. Naponta legfeljebb három cikkel tesszük ezt, ami elenyésző része a napi hírtermésünknek és általában a kora reggeli órákban, a napi hírfolyam beindulása előtt történik ez. Nem látom be, hogy ez mennyiben eltérő mondjuk egy rádióban vagy egy reggeli tévéműsorban elhangzó napi lapszemlétől. Akikkel megállapodásunk van, azoktól teljes anyagot is átveszünk, ha a megállapodás ezt lehetővé teszi. Az egyenleg egyébként számunkra negatív, tőlünk jóval több hírt vesznek át mások, mint amennyit mi másoktól, ráadásul a forrásmegjelelölés is többnyire elmarad.

- Erre egyszer még visszatérhetnénk, mert nekem rosszabbak a tapasztalataim - az origóval kapcsolatban is. Látom, elindult az rss-szolgáltatásotok, de blogtémában eddig semmi. Legutóbb a Portfólió indított blogszolgáltatást. Nálatok nincs beütemezve hasonló fejlesztés?
- Semmi érdekesről nem tudok ezzel kapcsolatban beszámolni. Nem kizárt, hogy lesz nálunk ilyen, de nincs további konkrétum.

- Kár. De azért nyilván vannak még terveitek a jövőre. Tényleg, hogy látod, hol fog tartani az origo, mondjuk 5 év múlva?
- Öt év múlva az origo olyan médiamárka lesz, amely több csatornán (web, tv, mobileszközök) keresztül nyújt médiatartalmat és közműjellegű szolgáltatásokat (levelezés, keresés, társkeresés, bankolás, ügyintézés). Hogy utóbbiak az origo márka alatt futnak majd vagy csak szorosan kötődnek hozzá, azt nem tudom megjósolni. Nem mintha a többire mérget lehetne venni, öt év túl hosszú idő egy olyan iparágban, amelynek az első fecskéi is tíz éve jelentek meg.

Nevezhetnénk ezt a hetet a hímbüszkeség hetének is. Jó hír például a hímsovéneknek, hogy van már olyan polgármester, aki csak a szerinte jólábú nőknek engedne rövid szoknyát, sőt ezt szabályba is foglalná. (Bár nem ismeretes, hogy mi a véleménye minderről a polgármesteri hivatal nő dolgozóinak.) Utóbb pedig egy örökzöld téma bolygatta a blogszférát. A BBC-n jelent meg az a kutatás, mely a férfiak és nők IQ-ját hasonlítja össze. Az eredmény szerint a férfiak átlagosan 5 ponttal vannak a nők előtt. Még érdekesebb, hogy a kutatás szerint a két nem között 14 éves korig nincs kimutatható különbség.

Nyilván a fenti eredményt úgy is lehet interpretálni, hogy a férfiak dominálta társadalom azért eléri célját: a nőktől kevesebbett várnak el (titkárnőkultusz, takarítónőkultusz, háziasszonykultusz), az intelligenciakultusz inkább a férfiakra vonatkozik ("a fiú legyen okos, a lány meg szép"), és a társadalom ezt honorálja is (ugyanabban a munkakörben, ugyanazzal a végzettséggel dolgozó férfiak rendszerint jobban keresnek, mint a nők).

A prostitúció fenntartása, a családon belüli erőszak vagy a szexista viccelődés pedig nyilván csak ártalmatlan melléktermékei világunknak. A másik oldalon meg ott a sok fütyis atomtudós, Nobel-díjas, filozófus, államférfi (sic!). Egál? A két nem közti IQ-különbség egyes kutatások szerint korszakonként picit változik. De alapvetően megfigyelhető, hogy a különbség többnyire hibahatár környékén marad.

Intelligens angolul tudó férfiaknak: Gender role

Aztán mégis úgy döntöttünk, hogy lenézünk a Fészekbe. A szokásos belterjességet árasztja magából a normálisan színészpalánták, művészjelöltek és alkeszek (nem csak) éjjeli menedékhelye. Meglepetésünkre a bejáratnál csak annyit kérdeznek, hogy a "hávégésre jöttetek?". Mondjuk, hogy ja, és már bent is vagyunk a virtuális arcok valóságos buliján. Néhány ismerős, sejtelmes kérdés-feleletek arról, hogy te melyiket írod.

Még sejtelmesebb válaszok. Szóval vannak az ismerősök, és vannak azok, akiket csak mi ismerünk, meg persze az ismeretlenek. Az egész teljesen olyan, mintha egy anonim párkereső bulin lennénk. Az idő előrehaladtával módosítunk: olyan, mint az anonim alkoholisták utolsó nagy eltévelyedése. Felülreprezentáltak a kváziértelmiségi fiatalok és a mégkvázibbak. Talán jövőre népszokássá nemesül a blogolás, és akkor mennyivel viccesebb lesz majd kismamák, maffiózók, szteroidőrült aerobikcsajok és kiugrott politikusok, valamint üzemi munkások, tejfeldolgozók és felszolgálók közt egyensúlyozni egy anonim borospohárral.

A nagy észosztók valahogy itt is csak észosztanak. Borzasztó fárasztó elméleti vitában állnak magukkal. Arrébb is megyünk. Van még egy-két szendvics. A kaspókban meg üres poharak és tányérok. Az ingyenkoktéloknak csúfolt színes italra valaki a "mojito" kifejezést használja - a többiek szemráncolva fordulnak felé. Egy anonimitással kevesebb. ("Élvezed nagyon, cukrozott takony, pokoli aranykor".) Visszatérünk a félédes fehérre és a még félédesebb vörösre. Csakhát holnap péntek. Ami ezen a héten még biztosan munkanap.

Lényeg, hogy a kisboltban van cigi, és a sarki homleszek erősen vitatják, hogy nincs a zsebemben egy forint se.
- Ingyenbuliban vagyunk. A hetivilággazdaság fizeti.
- Na elmentek a picsába.

Képek a Fészekből

"Közlemény

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium az elmúlt időszakban egyeztetést kezdeményezett a Magyar Újságírók Országos Szövetségével a nyomtatott és elektronikus sajtóban tevékenykedő cégek és magánszemélyek jogállásával kapcsolatban. Az egyeztetés célja a Kormány által tervezett Egyszerűsített Közteherviselési Hozzájárulás (ekho) szabályainak véglegesítése. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége - tapasztalataink szerint - a médiában tevékenykedő személyek és gazdasági szervezetek jelentős részének véleményét nem megfelelően képviseli, arról érdemi egyeztetést nem folytatott, valamint a magyar média jelen nyilatkozatot aláíró intézményeiben tevékenykedők többsége nem tagja a MÚOSZ-nak. Ezért a nyilatkozatot aláíró intézmények, valamint azok közreműködői felhívják a Kormány és annak szervei, különösen a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium figyelmét, hogy a MÚOSZ-nak nincs felhatalmazása arra, hogy a nevükben egyeztetést folytasson. Fontosnak tartjuk továbbá azt is megjegyezni, hogy az ekho bevezetése és annak szabályai a jelen nyilatkozatot aláíró intézményekben sem csak az újságírókat, riportereket érinti, hanem annál sokkal szélesebb kör egzisztenciájára, anyagi boldogulására van jelentős hatással. Annak érdekében, hogy a Kormány valóban megismerhesse a teljes magyar médiaipar, benne az elektronikus sajtó képviselőinek álláspontját is, a Nyilatkozatot aláíró társaságok képviselői a jövő héten egyeztetést tartanak. Az egyeztetésre várjuk minden, a jelen nyilatkozat aláírói között nem szereplő sajtóorgánum képviselőit is, ha szeretnének részt venni közös álláspontunk kialakításában. Egyben felkérjük a Kormányt, illetve a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumot, teremtsen lehetőséget arra, hogy közös álláspontunkról felelős döntéshozóit mi is tájékoztathassuk.

Magyar Televízió Rt.
TV2 (MTM-SBS Rt)
RTL Klub (M-RTL Rt.)
Index
Origó
Info Rádió"

Maximálisan egyetértek a fenti közleménnyel. A MÚOSZ-t már régen fel kellett volna oszlatni, sóval behinteni a helyét, és búcsút inteni egy letűnt világnak. Szánalmas, ahogy még ma is azt próbálják eljátszani, hogy ők itt a nagybetűs újságírószervezet, mikor egy értelmes fiatal újságíró ma már nem  lép be a MÚOSZ-ba. Régi káderek és munkanélküli "nagyöregek" utolsó menedéke maradt a szocializmusban kiválóan működó szervezet. Szánalmas alakok ácsingóznak az üdülési csekkre, és a belterjeskedő "szakmai fórum" egyéb nagyszerű juttatásaira.

Az elnök (Eötvös Pál) meg olyanokat mondogat, hogy az internet a funkcionális analfabéták eszköze, valamint néha kiadnak olyan veretes elmarasztaló "etikai állásfoglalásokat", amit az újságírótársadalom normálisabbik fele heveny kacagással jutalmaz. Az újságírók jogállása pedig eleve egy olyan hot issue, amiben komoly összefogásra és érdekérvényesítésre van szükség. Lehetőleg és elsősorban a MÚOSZ kihagyásával. A problémáról bővebben lásd: Ekhózzak? Evázzak? Legyek alkalmazott?

Amikor anno megszületett ez a bejegyzés, nem gondoltuk igazán komolyan, hogy idehaza is lefejleszt egy hasonló szolgáltatást a rendőrség. Pnxntdd azonban felhívta figyelmünket arra, hogy a rendőrség, legalábbis annak 13. kerületi leágazása komolyan vehette a témát. Nem biztos, hogy a HH-ról értesültek a témáról, de azért elég sanszos - márcsak azért is, mert más magyar médium tudtommal nem foglalkozott a témával. (Oké, maradjunk annyiban, hogy ők is nézegetik néha a chicagói rendőrség weboldalait.)

Szóval a bűncselekményeket nyomon követő "élő" térkép elvileg hamarosan elindul Angyalföldön, s emiatt mindenképpen felírtunk egy pirospontot Kiss Ernőnek és munkatársainak. Egy kicsit zavarodottabban álltunk a cikkhez biggyesztett keretes írás előtt. Eszerint ugyanis álhíreket is gyártanak majd a rendőrségi honlapra, és a legjobb álhírt a dandártábornok évente egy 50 ezres jutalommal honorálja. Lehet, hogy a Nettó Hazugságok mégsem halt meg teljesen?

Alig kezdett blogírásba Washington D.C. polgármestere, máris záporoznak felé a kritikai hozzászólások. A blogon ugyanis eddig mindössze két bejegyzés szerepel, és ezt igencsak nehezményezik a blogolvasók. A másik oldalról: persze, hogy a fővárosiak irogatnak elsősorban - nem éppen hízelgő megjegyzéseket a polgármester eddigi tevékenykedésével kapcsolatban.

A polgármester nehéz fába vágta a fejszéjét, amikor felcsapott bloggernek. Mindenesetre érdekes fejlődéstörténeten mehet keresztül ez a sztori. Jó esetben - verzió #1 - a hozzászólások jelentős része érdemi lesz, amire reagálni is fog a polgármester. Olyanok, mint például "price" beszólása arról, hogy már elege van abból, hogy minden reggel ötkor kezdik az építkezést az ablaka alatt. (Magyar kiadásban ugyanez.) Rosszabb esetben - verzió #2 - elhatalmasodik a politikai nyomás, és a demokrata polgármester politikai vegzálásában fog kimúlni a nevezett blog.

Érdekes kezdeményezés lenne, ha idehaza is megindítaná blogját az egyik polgármester. Az eshetőségek kábé ugyanazok lennének, bár ebben az esetben egyértelműen a második verzióra fogadnék. Ugye.

Update: Korbely kolléga helyesen rámutat, hogy Demszkynek van blogja, igaz egy éve és egy hónapja (amióta kipattant a nyaralóügye) nem írt semmit, és hozzászólni sem lehet a bejegyzésekhez. Vajon miért nem?

Monstre hosszúságú szavazásunk véget ért. Nem csak rekordhosszúságú szavazásról van szó, de egyben úttörő kezdeményezésről is. Ugyanis tudtunkkal Magyarországon ebben a témában még nem készült publikus közvéleménykutatás. Persze ez a mostani sem reprezentatív, tehát semmiképpen sem alkalmas arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le belőle, de - ahogy mondani szoktuk - tendenciák kimutatására bizonyára alkalmas.

Szóval a téma a párhuzamos médiahasználat volt. Összesen 596 szavazat érkezett. A legtöbben (23%) azt a válaszlehetőséget jelölték meg, miszerint szoktak netezni és közben megy a tévé is. A második legnépszerűbb párhuzamos médiahasználat a rádió+internet párosítás. Ez a szavazatok 16 százalékát adja.

A további adatokból az derül ki, hogy a magazin-, illetve újság lapozgatása inkább a tévé előtt (mellett) szokás. A rádió mindkét esetben hátrébb végzett. Ez egyrészt jelentheti azt is, hogy kevesebbet rádiózunk otthon, másrészt azt, hogy a rádióhallgatás nagyobb figyelmet érdemel szemünkben, mint a meleg fényű tévéképernyő.

Tíz százalék azt a válaszlehetőséget jelölte meg, hogy egyéb kombinációkban űzi a párhuzamos médiahasználat sportját. Mindössze 7 százalék választotta azt, hogy egyáltalán nem használ párhuzamosan médiumokat. Ez az arány mindenképpen azt erősíti, hogy volt értelme feltenni a kérdést. Hiszen 10-ből kilenc esetben kiderült: a párhuzamos médiahasználat beépült a magyarok életébe.

Hogy miért fontos mindez? Elsősorban hirdetői, marketing célok miatt. De azt is megérthetjük, hogy miért olyan népszerűek a neten a tévével foglalkozó hírek, cikkek, egyéb anyagok. Ha az internetezők nagy számban nézik a gép mögül a tévét is, akkor ebben potenciálisan komoly hirdetői lehetőségek vannak. Amerikai közvéleménykutatók e témában még azt is meg szokták kérdezni, hogy "önöknél egy szobában található-e a tévé/rádió és a számítógép". Ezzel lehet visszaigazoltatni a válaszadókkal válaszaik hitelességét. Talán egyszer ezt is megkérdezzük.

Kell-e annál jobb reklám, hogy Szikora Robi a kereszténység nevében felemeli szavát Marilyn Manson ellen? Az a Szikora Robi, aki kora ellenére két kiscsajjal az oldalán játsza a machót a színpadon. Keresztény csikidam. A nagy álvita kapcsán beleolvastam néhány Manson-dalszövegbe, és kerestem benne a sátánit.

Olvasmányélményeimet kiértékelvén azt kell mondjam, hogy semmivel nem meredekebbek ezek a szövegek, mint mondjuk a boszorkányüldözést éljenző pamfletek vagy a keresztes háború tetteit dicsőítő énekek.

Ugyancsak érdekes, hogy éppen Marilyn Mansont találják meg egyesek. Ott van a többszáz magyar és külföldi death metal zenekar, vagy a testiséget dicsőítő popszámok, illetőleg a még gusztustalanabb nem-keresztény vallásokat reklámozó egyéb videóklipek. Ezek mind mind ellentétesek Jézus erkölcsével, tanításaival. Persze mondjuk a szeretet és a megbocsátás sokat segít néha, de nem mindig.

A tévelygők sorsa, hogy megtérnek. Lehet, hogy éppen Marilyn Manson döbbenti rá őket arra, hogy hisznek az egy Istenben, a szentháromságban, a szeretet megtartó erejében, illetőleg Jézusban. Bármi lehetséges. (Szikora pedig térdre rogyott, és Marilyn lelkéért imádkozott. Valaki/valami megtérült.)

Isten jobbján a Blikk, balján a Biblia

A kongói R-Go gida örül, hogy reklámot kapott

Keresztény életérzés

Portugália egyedül már nem képes úrrá lenni a szárazság keltette tűzvészen. Utóbbi hírek szerint az Európai Unió több tagállama is a portugálok segítségére sietett, így mostantól francia, olasz, német, spanyol és holland helikopterek is segédkeznek a hatalmas erdőtüzek eloltásában.

A szárazság okozta tüzekben eddig legkevesebb 14 ember vesztette életét. Egy ideje naponta láthatjuk a tévéhíradókban, hogy mekkora pusztításra is képesek a lángok. Ugyanakkor nincs az a híradófelvétel, ami olyan hatásosan tudná visszaadni a katasztrófa súlyosságát, mint az Európa Űrügynökség néhány perce publikált műholdképei. A nagy felbontású felvételeken jól látszik, hogy a füst messze benyúlik az Atlanti-óceánba. Az egykori Atlantisz irányába.

Augusztus 21-ei felvétel (3155 kb, .tif)

Augusztus 5-ei felvétel (2873 kb, .tif)

Nemrégiben írtunk a Yahoo Widgets kezdeményezéséről, mely a Konfabulator asztali alkalmazásait rejti, s mely oly annyira megtetszett Para-Kovács Imrének is. Nos, remélem a Google Desktop meg mondjuk Bayer Zsolt számítógép előtt töltött óráit édesíti majd. A konkurens tehát kvázi ugyanazt próbálja meg lefejleszteni, mint a Yahoo. Miért?

Mert alapszabály, hogy az asztali alkalmazások vonzóbbak a felhasználók számára, mint a netes kütyük. Emögött a lustaság áll, mint ok. Az Asztalt nem tudjuk elkerülni. Még a leghozzánemértőbb felhasználó is tudja kezelni asztali alkalmazásait, főleg ha azok szépek, egyértelműek és majdnem hasznosak. Arról nem beszélve, hogy kiváló marketingeszköz a számítógép Asztalára varázsolt hirdetés, szponzorált link, satöbbi.

Már csak arra kell rávenni a felhasználót, hogy klikkeljen egyet a Download gombra. Onnantól jön a személyre szabott időjárás, képgaléria, jegyzetfüzet, hírdömping, gmailfiók, és a leggyakrabban látogatott weboldalaink linkjei. A Google-birodalom eltökélt abban, hogy bebújjon a bőrünk alá. Sikerülni fog neki. Csak dőljünk hátra, és élvezzük, ahogy hasad föl mind a hét réteg.

Használhatóság szempontjából még mindig a Yahoo Widgets viszi a prímet, akkor is ha belassítja a gépet, bonyolulttá teszi az életünket, és rászoktat az értelmetlen kütyük nézegetésére.

"I constantly tell myself: Ignore the blog. Do your work. You are an enormous literary figure and cultural icon, not a mere "blogger." You must produce high-end journalism with grand themes and huge groaning multi-syllabic words like "eschatological," and you can't be dribbling away all your ideas on the blog. Be strong! Resist the blog! (...) The blog is hungry. The blog will not be ignored. It is an insatiable little beast, a creature still unclassified by science -- hairy, warty, slobbering, with its own fiendish agenda. I often fantasize about killing the blog, but I worry that it will respond just like the crazed computer in "2001: A Space Odyssey": It will try to kill me first."
(The Tail That Wags The Blog, Joel Achenbach, Washington Post)

Amíg idehaza nagyjából két trendi álláspontot szokás hangoztatni a blogszféra kapcsán ("ez mindigis a tech-savvy réteg magánügye lesz", "a blog lejárt lemez"), addig tőlünk nyugatra egyre több kutatás célozza a blogger- és blogolvasó társadalmat. Az egyik utóbbi felmérés éppen a blogszféra vásárlókedvét mérte fel.

Az augusztus első felében publikált adatok szerint 2005 első negyedévében az amerikai netezők 30 százaléka látogatott el blogoldalra. Ez körülbelül 50 millió felhasználót jelent. A Comscore értékelése szerint ez 45 százalékkal több, mint 2004 azonos időszakában. A kutatás szerint a bloggerek nem csak többet neteznek, mint az átlag online felhasználó, de jóval (77%-kal) több weboldalt is látogatnak. Ami piaci szempontból ennél is fontosabb, hogy egy blogolvasó átlagosan többet költ a neten, mint az átlag.

Mindezekkel kapcsolatban két dolgot mindenképpen meg kell jegyezni. Az egyik, hogy nem azért neteznek többet bizonyos emberek, mert blogokat is olvasnak. Hanem pont fordítva: akik sokat lógnak a hálón, azoknak nagyobb az esélyük arra, hogy blogokba is belebotoljanak. Másrészt pedig nem azért költenek többet a júzerek, mert blogokat olvasnak, hanem: a sokat netező csoport általában magasabban kvalifikált, eleve számítógépes munkát végez, jobban eligazodik az online vásárlás-online fizetés dolgokkal, mint a keveset, alkalomszerűen netező csoport. A fent ismertetett kutatás a blogszféra misztifikálására jó, ami viszont nem jó.

A BBC-nek viszonylag sok jó műsora van. Az egyik ilyen a Holidays in the danger zone (Nyaralás a veszélyövezetben).  Utóbb a brit riporter Szomáliában járt. Szomália azon kevés országok közé tartozik a világon, ahol ténylegesen az anarchia uralkodik.

Nincs elismert központi kormányzat, és belső problémák feszítik a jobbára teljesen szervezetlen társadalmat. A riporter lazán kiállíttatott az egyik helyi arccal egy útlevelet magának. Mivel nincs kormányzat, nincs államszervezet, így hivatalos okiratot is úgy vásárolhatunk, mint mondjuk tevetejet. Ha kedves az életünk, jobb ha nem húzunk újat a fegyveres bandákat pénzelő hadurakkal. Ők az ország de facto urai.

Szomália másik problémája a kettéosztottság. Szomália északi tartományait Szomáliföldnek hívják. A riportfilmből is kiderül, hogy itt a társadalom fényévekkel előrébb tart, mint a déli területeken. Példának okáért az utak helyenként már betonból vannak, létezik olyan, hogy jelzőlámpa, és van egy rendőrségnek mondható alakulat is, valamint egy kormány, amit bár az ENSZ nem ismer el, de azért próbál úgy csinálni, mintha Szomáliföld valóban ország lenne.

Szomália megsenyvedte a gyarmatosítást, a második világháborút és a hidegháborús időszakot is. Sok minden nem maradt az országból. A "turisztikai miniszter" a riporternek 4-5 ezer éves barlangrajzokat mutogat, valahol a semmi közepén. Egyszer talán ide is jönnek a turisták, és elköltik pénzüket. Egyelőre azonban az egyszeri fehér ember, aki idetéved, jobban teszi, ha fegyveres őröket fogad kísérője mellé.

Szomália nincs rajta a térképen. Szomáliföld még annyira sem. Az itt élő emberek azonban valóságosak. A kilátástalanság is. A riportfilm csak felvillantani akarta Szomália problémáját. Tette ezt élvezhetően és érthetően.

Hadas Krisztina nem mindig mond igazat. Ez önmagában még nem lenne probléma, hisz mindannyian füllentünk, viszonylag rendszeresen. A sztori a bizonyos kínai Hősök tere, amiről korábban az Urban Legends-en is olvashattatok. Miután a netet bejárta a kínai Hősök tere képei, Hadas Krisztina is úgy emlékezett a Mokkában, hogy ő járt ott. Fényképeket is mutogattak. Azt viszont már nem említették, hogy a képek nem Hadastól származnak. A fénykép valódi szerzője sérelmezi is, hogy nem említették meg a képek forrását, és hogy Hadas elbeszélése több mint kétségbevonható. Na ebből született ez a kerek és hiánypótló írás.

Nem csak a szerzői jogok pökhendi semmibevétele visszataszító, hanem az is, ha egy olyan riporter, aki már járt Kínában, hirtelen úgy kezd el emlékezni a kínai Hősök tere-sztori kapcsán, hogy ő bizony járt ott. Na persze, csak amióta Kínában volt, elfelejtette a Hősök terét bárkinek is megemlíteni. Elfelejtette filmre venni a sanghaji helyszínt, sőt, azt is elfelejtette, hogy Sanghajban van. Lehet, hogy Hadas Krisztina szeret nagyot álmodni?

"Álmaimban én vagyok Pamela Anderson és Oriana Fallaci szerencsés ötvözete. Néha pedig arról álmodok, hogy igazi hősnő vagyok. Elszabadult metrószerelvényeket fékezek meg, szörnyű lavinák elől mentem meg a védtelen síelőket, éhező gyerekeket etetek, majd golyózáporban táncolva a kóbor ebeket menekítem biztos helyre. Szóval igazi akcióhősnő szerettem volna lenni. Ehelyett megelégszem a jó kis Közép-Kelet- Európai kalandokkal. De így is remekül szórakozom." (Idézet Hadas Krisztinától)

Balogh Attila levelezése Hadas Krisztinával

Újabb blogot indított útjára az Index. Ezúttal a freeblog két sikernaplóját gyúrták egybe, és emelték át az Index alá. A dizájn sokkal megkapóbb. Kicsit hajaz a Tékozló Homárra, de azért a fejlécen láthatóan dolgoztak, szépre is sikeredett. Úgy tűnik, a szakadár projekteket az Index mostmár következetesen Holdudvarnak hívja, ami tökéletes elnevezés ennél a médiumnál.

Márcsak azért is, mert a Művelt Alkoholista blog egyik bloggere köztudomásúlag ugyanaz a személy, aki a Népszabadságban szerdánként irogat - a népszabadságos életérzésébe (ha van ilyen) egyáltalán nem passzoló karcokat. Valahogy úgy van ez, hogy a freeblog egy nagy felszállópálya. Ha egy gép jól megy, elemelkedhet a földtől, és vagy saját pályára áll, vagy talál magának egy értelmes közeget (légifolyosót?), ahol kedvére működhet. Utóbbi szerencsésebb, mert nem vész el a korpa közt (a repülő, hehe). Oké, de akkor ebben a konstellációban mi a disznó? A blogszféra?

Az Indexnek van behoznivalója blogtémában, és ezt ők is érzik. Lassan kezdik átvenni az ütemdiktálást. A Korrektorbloghoz, a CC-hez, a két celebbloghoz, a Homárhoz és az Alkoholistához kellene felérnie valamennyire a többi online médiumnak. Hadd ne emlegessünk fel egyéb próbálkozásokat. Szitizenzsurnalizmban is lehetne már valamit, aminek értelme van. Addig is igyunk jónak hazudott borokat, és forduljunk el azon ismerőseinktől, akik szerint mindez sznobság. Ja, ők a disznók. (Táncoljanak.)

Kolléga dermedten ül a gépe előtt, hogy mostanában több utasszállító repülő is feladta a levegőben. Volt ugye a rejtélyekkel teli ciprusi gép katasztrófája, aztán a venezuelai történet. Majd mindennek tetejébe a ferihegyi kényszerleszállás. Kolléga nem érti, hogy akkor most mit kezdjen azzal, hogy imád repülőn utazni. Egyszerű megoldást talál: "mostanában nem fogok repülni."

Persze a helyzet nem ilyen egyszerű. Mondani szokás, hogy a repülés biztonságosabb, mint mondjuk az autózás. A másik oldalról meg jogosan jön a kontra, hogy az autóbaleset még mindig sanszosabb, mint tízezer méterről lezuhanni. A planecrashinfón közölt adatok szerint a légibalesetek legfőbb okozója maga az ember.

Ha áttekintjük az 50-es évektől a légiszerencsétlenségeket, azt láthatjuk, hogy a vezető kiváltó ok a pilóta hibája. Ugyanakkor minden ötödik repülőbalesetet valamilyen technikai hiba okozza, de tíz százalék fölött az időjárás is hibáztatható.

Egy másik statisztika szerint a  légibalesetek rendre a repülési magasság elérését követő repülési úton következnek be. A tévhitekkel ellentétben felszállni és leszállni statisztikailag viszonylag biztonságos dolog. A második legveszélyesebb szakasz a repülési magasság gyors ütemű elérése, vagyis a flap-up. Mindamellett az esélyünk arra, hogy utasszállító repülőgépen fogunk meghalni, mindössze 1 az 52 millióhoz. Autó esetében ez az arány már csak 1 a 7 millióhoz.

Ja, és eddig a világ 87 repülőtársaságának gépei szenvedtek légibalesetet. Úgyhogy az sem igaz, hogy akkor "arab géppel nem megyek, oszt jóvan." Csak 2005-ben 80 problémás repülés volt. Persze a kérdés a kiszolgáltatottságon fordul meg. Az meg állandó odafönn.

A legsúlyosabb európai légibalesetek

Rutinelfogásra indult Baton Rouge-ban az a három louisianai detektív, akik egy feltételezett drogdílert szerettek volna nyakon csípni. A férfit nam gondolták annyira veszélyesnek, hogy különleges osztagokat kérjenek a helyszínre. A gyanúsítotthoz letartóztatási engedéllyel csöngettek be a rendőrök, ám a férfi fegyverével fogadta a hatóság embereit.

A 25 éves magyar származású férfi az egyik detektívet agyonlőtte, a másik kettőt pedig megsebesítette. A megsebesült rendőrök visszalőttek Gergely Garry Devaira. Az ügyet bőségesen tálalja a helyi média: Dévai tíz éve költözött át a magyarországi Debrecenből az Egyesült Államokba, mikor apja a louisianai egyetemen kapott állást.

A sztorit hátterező cikkekből az derül ki, hogy a tanult, visszahúzódó magyar fiút ugyan látták marihuánát szívni, de azt el sem tudták volna képzelni, hogy embert öljön. (Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a fiatalembernek már volt dolga a rendőrséggel. Egy éve fegyvert szegezett egy motoros fejéhez.) Dévaival két lövés végzett.

Önmagában a hír nem annyira érdekes, még magyar vonatkozása miatt sem. De hátha lesz magyarországi szála a sztorinak, és akkor itt lesz ez...

A Google megtalálta a megfelelő válaszlépést a blogszolgáltatását érő kritikákra. Sokan leírták már, hogy a Blogger.com fenntartói vajmi keveset tesznek annak érdekében, hogy kiszűrjék a spamblogokat vagy a jogsértő bejegyzéseket tartalmazó webnaplókat. Sőt, a blogszférában elindultak a pletykák arról is, hogy a Google munkatársai jóban vannak tartalomspamelőkkel. Fújj, pletykálódók.

A kritikus megjegyzésekre válaszul a Google lefejlesztett egy feljelentő funkciót. A lényeg, hogy minden blogspotos webnapló tetején a Flag feliratra kattintva jelezhetjük a Google felé, ha véleményünk szerint az adott blog meg nem engedhető, nekünk nem tetsző bejegyzéseket tartalmaz. A Google szerint mindez arra jó, hogy a blogolvasók segíthetnek a Blogger.com tisztán tartásában.

Ha nincs pénzed saját ellenőrző rendszerre, szervezd be felhasználóidat. Az ígéret szerint első körben nem tiltják le a feljelentett blogokat, csak - szubjektív elbírálást követően - például leveszik a bloglistáról és/vagy kap egy helyes "Content Warning" matricát. Akár persze még normálisan is működhetne ez az egész, ha a Google átláthatóvá tenné, melyik tartalomra miért aggatja majd a skarlátbetűt. Fogunk még hallani a Flagről.

Jó, hogy a hvg le tud húzni még egy bőrt a Golden Blog-ról. Most éppen a bőrt "szerkesztőségi blog"-nak hívják, bár a gyanútlan netezőnek valószínűleg még az sem esik le, hogy a hvg egyik aloldalán jár. Nem tudjuk, vajon mit szólt a tökéletesen antihávégé dizájnhoz a hvg marketingállománya, mindenesetre nem túl gyakori, hogy egy brand új fejlesztését kitépje saját magából, és belelógassa a virtuális űrbe. Lehet, hogy az volt a cél, hogy ne  jusson eszünkbe, hogy épp a hvg oldalán járunk? De akkor kinek a szerkje a szerkblog?

A hvg.hu szerkblogjától persze joggal várnánk el, hogy szerkblogként működjön, vagyis saját híreiket, cikkeiket egészítenék ki off-topic bejegyzésekkel. A nagy angolszász elődöknél ugyanis éppen ez a lényeg: első személyben elmesélni, különösebb köntörfalazás nélkül azt, ami a hír mögött van. Merthogy a hír hátterezése nem azt jelenti, hogy nagyon hosszú cikket írunk, majd teleszórjuk keretes anyagokkal, hanem azt jelent, hogy megtudunk mi olvasók valamit a blabla hírügynökségi jelentésen túl is.

A puszta formalitás lebontása lenne itt a cél. Most nem sikerült. Hátha máskor fog. Lehet, hogy ülni kell az ilyen ötletek felett legalább egy hetet. Agyalni, hátha sikerült formába önteni egy jó tartalmat. Addig is maradna a koppintás: Commet.com, avagy Korrektorblog, avagy GuardianNewsBlog, avagy WimbledonBlog, stb, stb, stb. Ettől még persze nyerhetné a hvg.hu szerkblogja a hvg.hu Sziget-különdíját. De erről majd máskor.
Ja, és nyaralni jó - ahogy nemolvasni meg nemírni is.

Alábbiakban folytatjuk a sztárblogok témát. Ugye közismert, hogy Michelle Wild és a Nagy Ő, avagy Molnár Anikó a Velveten vezeti blogját. Alábbiakban az Index rovatvezetőjével, Moonnal (alias Kiss Bori) olvashattok egy rövid beszélgetést.

- Anikó és Kati keresett meg titeket, vagy fordítva?
- Azt, hogy Michelle Wild blogot írjon nálunk, mi találtuk ki, de Anikó már maga jelentkezett. Az egyik kollégámnak mesélte, hogy akar saját webszájtot, és ebből jutottak el közösen odáig, hogy írjon nálunk blogot.

- Szóval akkor mondhatjuk, hogy láttatok benne üzleti fantáziát. És bejött? Nőtt a két blogtól az olvasottságotok?
- Igen, nőtt az olvasottságunk, bár én nem is igazán a látogatottságnövekedést tartom fontosnak, hanem azt, hogy nálunk ír blogot Vad Kati/Michelle Wild és Nagy Ő/Molnár Anikó: ez olyan tartalom, amit máshol nem talál meg az olvasó, és azt gondolom, tök érdekes benézni a színfalak mögé, és első kézből megtudni, mit gondol egy sztár. Sajnos elég sokáig tartott leszervezni a dolgot, ha fél évvel korábban sikerül elindulni, akkor nagyobb újdonság lett volna.

- Azért nem akkora újdonság, hiszen pl. a tv2 minden egyes megasztárjának legyárt egy blogot. Anikó és Kati egyébként belelátnak a szerkesztőségi rendszeretekbe vagy emailen küldik be a bejegyzéseket?
- Jah, csak nekem úgy tűnt, hogy a megasztárokat nem különösebben motiválja a blogírás, nem írnak annyira érdekes dolgokról, mint Michelle vagy Anikó, bár persze biztos elfogult vagyok. Kati emailben küldi a postjait, Anikó advanced felhasználóként maga frissít.

- Anikó és Kati is bizonyos értelemben kifutott celebek (a Nagy Ő végetért, Kati már nem pornózik). Új imázs építését láthatjuk vagy két celeb visszalényegülését földi halandóvá?
- Demagóg módon mondhatnám, hogy döntsék ezt el az olvasók. Szerintem egyébként a blogokból is az derül ki, ami a bulvársajtóból, hogy a celeb is ember.

- Azért a bulvársajtó nem szocioriportokat közöl a celebekről, hanem hardcore önfényezős, "szenzációs" "információkat". Anikó például valahol mintha azt mondta volna, hogy a blogjában a bulvárújságírók hazudozásai miatt szeretne visszavágni. Tényleg, ti mekkora szabadságot adtok sztárbloggereiteknek? Csúnyán beszélni, beszólni ér?
- Gyakorlatilag teljes szabadságot kaptak, bármit írhatnak. Elmondtuk nekik, hogy a médiára vonatkozó szabályok persze rájuk is érvényesek, tehát például nem célszerű becsületsértő kijelentéseket tenniük a blogon. De arról írnak, és úgy, amiről akarnak, legfeljebb néha kijavítjuk az elütéseket. Anikó például rendszeresen kiosztja a róla rosszat vagy valótlant író újságokat, sőt, név szerint az újságírókat is a blogjában.

- Ez nekem szimpatikus: a celeb visszaszól. Azon nem gondolkodtatok, hogy újabb húzónevekkel erősítsetek be? Ott van például Árpa Attila...
- Persze, szeretnénk még celeb bloggereket. Árpa Attilát még nem kerestük meg, de jó ötlet. Én Görög Zitának örültem volna, de sajnos nincs ideje az ilyesmire.

Mit jelent ma Magyarországon az, hogy közszolgálati média? Forduljunk a forráshoz bizalommal. Az mtv.hu először július 25-én számolt be arról, hogy "Pulai vizet iszik és prédikál". Pontosabban, a cikkből már kiderül, hogy nem az olimpikon issza majd a vizet, hanem: "0,5 literes - Theodora Kereki és Kékkúti - ásványvizet osztogat az arra járóknak". Tarthatnánk ezt a cikket bocsánatos bűnnek. Ám az mtv.hu tovább fokozza a fokozhatatlant.

Július 29-én térnek vissza a témára ezzel a címmel: "Pulai vizet ivott és prédikált". Magából az írásból pedig kiderül: "A Blaha Lujza téri 7-es és metrópotló buszok megállójában 0,33 literes Theodora Kerekit nyomott az arrajárók kezébe, és maga is elfogyasztott egy palackkal." Na akkor: egyrészt, az adófizetők pénzén ezt a színvonaltalan bohóckodást művelni egy közszolgálati csatornánál, több mint vérlázító. Kettő: az ásványvízgyártók burkolt reklámozása egyszerre pofátlan és visszataszító eszköz egy közszolgálati médiumtól. Három: az mtv.hu újságírója olyan felkészült volt, hogy még a píárcég nevét is elfelejtette kivenni a cikk aljáról. (Agyatlan kopipésztelés.) De röviden úgy is mondhatnám: elmentek a jó büdös francba.

Ma már a blogok külön fajtáját alkotják a hírességek által írott webnaplók. Pamela Anderson blogja például egyértelműen a Stacked népszerűsítését végzi el a blogszférában. Kicsi a valószínűsége, hogy a blogot maga a sztár írja, de az olvasók jelentős részét ez nyilván éppen annyira nem izgatja, mint ahogy a fake celebképek sem. Meztelen testre montírozott hírességfej - a mai világban már nem kell ténylegesen levetkőznie a sztárnak: levetkőzteti a virtualitás. Persze Pamela a vetkőzésen nem szokott problémázni.

Anna Kournikova webnaplójáról a blogszférában már többen elhiszik, hogy maga a sztár írja. Bár, ha jobban beleolvasunk, a gyanú azért nem oszlik szerte olyan könnyen. Magyarországon a két nagy kereskedelmi tévé próbálta meg celebjeit gép elé ültetni. A két nagy rivális közül talán a tv2-nek jött be jobban. Főleg a megasztárok népszerűsítése zajlott gördülékenyen a különböző blogokban. A Oláh Ibolya naplója például a mai napig igen népszerű, de leginkább Torres Dani személyes webnaplója hozza az oldalletöltéseket a tv2.hu-nak. Az RTLKlub egy kicsit vérszegényebben indult neki három celebbel a blogmarketingnek.

Fenti esetekben egyértelmű, hogy a celebblogok nem sokban különböznek a vállalati blogoktól. Mindkét esetben egy termék népszerűsítése a cél, egy olyan szférában, mely jobban ki van élezve a személyességre, intimitásra, ahol még van valamicske bizalom a megjelent tartalmakkal kapcsolatban. Persze ez csapda, de attól még működőképes. Az intimitást, főleg hírességek esetében, viszonylag könnyű eladni.

A fenti elméletnek némiképp ellentmondani látszik a Velvet két sztárbloggere, akik már inkább úgy viselkednek, mint egy átlagos én-blogger, és kevésbé úgy, mint egy vírusmarketing-termék. Készül is egy interjú a Velvet rovatvezetőjével. Szerdán itt olvashatjátok.

Itt, a nyári kánikula idején, mikor egymásra ígérnek a melegrekordok, nem csak jeges ásványvízzel, hanem jó cikkekkel is lehet hűsölni. Erre példa a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung riporterének írása Grönlandról. A földrajzilag Amerikához, ám politikailag Európához (pontosabban Dániához) tartozó autonóm területről szinte semmilyen hír nem éri el az Ó- vagy Újvilágot. Pedig már nemzeti lobogója is maga a tiszta misztikum.

A Zöldföld bár a világ legnagyobb szigete a maga 2,5 millió négyzetkilométeres területével, mindössze 57 ezer embernek ad otthont. Jelentősebb városai a nyugati parton helyezkednek el. Az inuitok földjén meglepő módon a többség a grönlandit beszéli, de azért a dánnal, sőt, az angollal is el lehet boldogulni. Az országban például összevissza 224 taxi közlekedik, 2003-ban nem volt regisztrált vérfertőzés, viszont volt 5 darab gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet. Hét HIV-pozitív embert regisztráltak (2002), viszont a hepatitis ismeretlen. A legmenőbb vallások a lutheránus és a sámán.

Miért ne menjünk Grönlandra? Az ország éves statisztikája szerint elsősorban a skandinávok látogatják a hatalmas szigetet. Magyar utazási irodáknál ne is próbálkozzunk meg azzal, hogy van-e lasztminit eszkimóföldére. Marad az egyéni szervezés, és első körben tájékozódásra ajánlott a főváros, Nuuk honlapja. Készüljünk fel, hogy a repjegyek elég drágák, és elsősorban Dániából tudunk eljutni Zöldföldére (Koppenhágától Nuukig 10 és fél óra az út). A BootsnAll mindössze 1 darab "expedíciót" kínál. További szállás- és utazási ajánlat itt.

Júliusban és augusztusban akár egy szál pulóverben is üldözhetjük kamerával a bálnákat, csodálkozhatunk a gleccserek tetején, golfozhatunk a hóban (profi pályán!), nevetgélhetünk az éjjeli napsütésben. A grönlandiak világelsők dohányzásban, és nem tagjai az Európai Uniónak (nesztek, dánok), ami különösen bohém lazaságként is felfogható a mai geopolitikai helyzetben. És biztos, hogy itt nem robbant az al-Kaida. Bár...

Képek Nuukból

Biblia

A madárinfluenza-járvány elkerülhetetlen - manapság egyre többet hallani ezt a vészjósló megállapítást. Persze ez még önmagában nem is lenne olyan vészjósló, főleg, hogy a világ kormányai igyekszenek megnyugtatni polgáraikat: ha lesz is járvány, fel vagyunk készülve, vissza fogjuk verni, nincs ok a pánikra.

A Washington Post hét végi számában nagyösszeállításban foglalkozik a lehetséges járvánnyal. A cikk nem köntörfalazik: járvány lesz, a hathatós felkészüléshez pedig minimum évekre lenne szükség. Magának az írásnak is az a címe, hogy "a világ nem áll készen, hogy kezelje az influenzát".

A nem éppen felületességéről híres lap szerint ha mondjuk jövőre törne ki a járvány, elegendő mennyiségű vakcina hiányában nem lehetne megakadályozni a vírus terjedését - "mely a történelmi tapasztalatok szerint potenciálisan milliók életét is kiolthatja". A lap elemzi azt is, hogy az amerikai kormány az elmúlt években brutális mennyiségben megnövelte az országos méretű járványok megfékézesére fordítandó pénzösszeget. Nyilván nem azért, mert all-clear a helyzet.

De mégis, milyen pusztításra készüljünk fel? A lap visszaidézi a spanyol náthát, mely 1918-19-ben hivatalosan 50 millió, de egyes becslések szerint 100 millió ember életét követelte. Ne feledjük, hogy a Föld lakossága akkor harmada volt a mostaninak. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a transzkontinentális vagy országközi közlekedés is sokkal nehézkesebb és ritkább volt, mint manapság.

Az amerikaiak jelenleg is dollárszázmilliókat költenek a felkészülésre, vezető szakértőik szerint elkerülhetetlen a madárinfluenza elterjedése, és valószínűleg az Egyesült Államok sem áll majd készen, ugyanakkor a magyar tiszti főorvos szerint Magyarország készen áll, felkészült, no para. Kérdés, melyik állítás ad okot inkább a pánikra.

Full coverage on Bird FLu

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványhírei

Tender for contract for H5N1 flu vaccine

Hatalmas jégmezőre lelt az Európai Űrügynökség magas felbontású kamerája a Marson. A Vörös Bolygó északi felén található kráterben bújik meg a nagy kékes fehérség. A képen látható kráter körülbelül 35 kilométer széles és 2 kilométer mély. A tudósok szerint a jégtó valószínűleg egész évben megtalálható a bolygón.

A felfedezés tovább erősíti a gyanút, hogy élet volt vagy van a Marson. Annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy ez a felvétel sokkal inkább utal az élet lehetséges nyomaira, mint a korábban nagy hisztériát kiváltó arc. A felvételek igen jó minőségűek, így akár háttérképnek is használhatóak. (Jobb egérgomb, mentés másként.)

kép1, kép2

Nagy csöndben a Népszabadság Online is lefejlesztette saját rss-ét, így már elvileg a NOL-os híreket is olvashatjuk rss-olvasóval. A kicsit kacifántosra, kicsit butácskára sikeredett bemutatkozó szövegből éppen csak a legfontosabb adat nem derül ki: mi a NOL rss-ének a címe?

Felmerül a kérdés: nem arról van-é szó, hogy cikinek éreznék, ha nem lenne rss-ük, ugyanakkor azért azt már nem szeretnék, ha valóban rss-en olvasnák olvasóik a híreiket? Hirdetői para? Újtól való idegenkedés? Napszúrás? Biztos nincs igazunk, csak a kisördög, meg ilyenek.

Sekélyes bevezető szöveget olvashatunk arról, hogy miért jó az rss, és hogy az "origó szakemberei" a Feedreadert ajánlák. Mindez arra enged következtetni, hogy a NOL az origótól értesült arról, hogy mi az az rss, és hogy mi az az rss-olvasó. Na szóval, akkor íme az ominózus url-cím, amit a NOL nem tartott fontosnak közölni: http://nol.hu/rss/ Legközelebb tessék megkérdezni az origósokat, ők majd megmondják, mire kell ez.

Nem csak hírek szoktak az égből pottyanni, hanem képek is. Az online szerkesztőségeknek sokszor nincs pénzük híreket, képeket vásárolni a nagyobb hírügynökségektől. Na ilyenkor jön a Google képkeresője. A Magyar Nemzet Online Baszajevvel foglalkozó írásához például ezt a képet választotta.

Nem kell sokat keresgélnünk, hogy a CNN tavaly szeptemberi cikkében meg is találjuk a képet. Itt a forrás a legnagyobb amerikai hírügynökség, az AP. Aztán itt van egy másik, érdekesebb történet is. Szintén az MNO címlapján látható július 30-án Kóka János portréfotója. Joggal gondolhatnánk, hogy a képet az MN készíthette, de biztos, ami biztos, rákerestünk a Gugliban. Meglepetésünkre ugyanezt a képet megtaláltuk a Piac és Profit egyik 2003-as cikkében is, itt. Igaz, itt sem találjuk a kép forrását. Biztos nem is fotózta senki, csak úgy fotózódott.

A Yahoo nemrégiben kápéra megvette a Konfabulatort, hogy az asztali kütyüket saját nevén és ingyenesen kínálja a netezőknek. Mi áll a Yahoo döntése mögött? A technológiai cégeknél régóta téma, hogy az átlag felhasználók jelentős része a mai napig nem jutott el odáig sem, hogy megtanulja átállítani webböngészőjében a kezdőlapot. Ennek a részben kutatásokon, részben előítéletek alapuló nézetnek a továbbgondolása, hogy az átlag felhasználó jobban szereti, ha a különböző webes szolgáltatásokat egyből az Asztalon (Desktop) érheti el.

A Yahoo Widgets (szerkentyűk) tökéletesen beleillik ebbe a képbe. A fejlesztés lényege, hogy asztali kütyük teljes tárházát kapjuk meg a Yahoo-tól. Ha akarjuk, deszktopunkra varázsolhatjuk kedvenc híreinket, az aktuális időjárás-jelentést, webkamerákat, gépünk memóriájának aktuális állását, játékokat, keresőfelületeket, a gépünkön található képeket, egy szóval majdnem mindent, amihez eddig is hozzájuthattunk. De most mindent, akár egyszerre, szép, egységes megjelenésben.

Az Asztalra ragasztott kis kütyüket igen egyszerű mozgatni, eltávolítani vagy éppen meghívni. Kipróbálni mindenképpen érdemes. Úgy néz ki, az internet egyre inkább az élményszerű felhasználásról szól, miképpen a zsurnalisztika is az infotainment, fícsör és blogxperience felé tart. Könnyedség, szépség, egyszerűség. Akár egy olasz konyhastúdió.

Letöltés Windowsra

Kütyükínálat

Hogyan érti félre egy hívő nemzet Jézust - ez az alcíme Bill McKibben legújabb írásának, mely a Keresztény paradoxon címet viseli. A szöveg egészét terjedelmi okok miatt nem követjük végig, ám íme néhány megállapítás: az amerikaiak 40 százaléka tud négynél több parancsolatot megnevezni. Az evangéliumok szerzői közül pedig csak minden második amerikai tud megnevezni legalább egyet, és 12 százalékuk gondolja úgy, hogy Noé (Noah) felesége Jeanne d'Arc (Joan of Dark).

A szerző persze megjegyzi, hogy az ilyen tévedések vagy tudásbeli hiányosságok valószínűleg egyáltalán nem befolyásolják a spirituális vagy politikai meggyőződéseket. Mindenesetre az is érdekes, hogy a McKibben által idézett adatok szerint az amerikaiak háromnegyede hisz abban, hogy a Biblia azt tanítja: "segíts magadon, Isten is megsegít". Holott a mondás Benjamin Franklintől származik, és értelme finoman szólva sem biblikus. (Franklin ugye például azt is mondta, hogy a világítótornyok segítőkészebbek, mint az egyház, vagy: ahhoz, hogy lássuk a vallást, be kell csuknunk az értelem szemét.)

Oké, de mi itt a paradoxon? McKibben szerint az Egyesült Államok vállaltan a legkeresztényebb fejlett ország, ugyanakkor - ami a gyakorlatot illeti - a legkevésbé keresztény. Egy részről tehát a fejlett országok közül az Egyesült Államokban vallják maguknak a legnagyobb százalékban (százból 85-en) kereszténynek. Ez még akkor is kiemelkedő átlag, ha csak 33 százalék állítja, heti rendszerességgel jár templomba.

Szerzőnk az alapvető keresztény tanításokkal veti össze az USA működését. Ebből kiderül, hogy a fejlett országok közül arányosan éppen az Egyesült Államok nyújtja a legkevesebb segélyt a fejlődő országoknak. Náluk már csak az olasz kormány adakozik kevesebbet ilyen célra. Talán az otthoni segélyezésre költenének többet? Közel minden ötödik amerikai gyerek szegénységben él. És évről évre egyre több olyan amerikai család van, ahol az éhezés és a szegénység mindennapos. És akkor még nem beszéltünk az erőszakról. Az USA ebben a tekintetben is leghátul kullog a fejlett országok sorában. Gyilkossági statisztikájuk négyszer-ötször rosszabb, mint az Európai Unióé. Arról se feledkezzünk meg, hogy az USA maradt az utolsó demokrácia, mely saját állampolgárain végrehajt kivégzést. A példákat hosszasan sorolja a szerző. Írásának kivonata itt található.

Mielőtt lehülyéznénk az amerikaiakat, gondoljunk bele a fenti felvetésekbe - egy európai vagy magyarországi kontextusban.